2010. augusztus 23., hétfő

Akarattya szerelmese (kiállítás)

Augusztus végéig látható Sorger-Babucs Erzsébet festőművész kiállítása a balatonakarattyai könyvtárban. A művész ars poétikája: "Képeim nézőinek azt a mély, pozitív, belső örömet szeretném továbbadni, amit én érzek, amikor képeimet festem".

Semmiképp sem akartam kihagyni ezt a kiállítást, mert érdekelt, hogy a festőnő hogyan kapcsolódik Akarattyához és mit szeret benne. Elmentem a könyvtárba, és valóban érdemes volt megnézni az előtérben és a nagy szobában kiállított ötven művet.

A harminchat éve Münchenben élő művész számára Balatonakarattya ötven éve a második otthont jelenti. Akvarelljeiből látszik, hogy érzi és szereti a Bala
ton hangulatát. Megállt a sétányon az egyik kedvenc helyemen, hogy megfesse a domboldal és a part fáit, a tavat és az öböl túlpartján a dombokat.Ugye tényleg bele lehet szerelmesedni ebbe a látványba? Sokszor fényképeztem már ezt a kilátást,és mondhatom, hogy a vízfesték foltjai jobban visszaadják a táj hangulatát, mint az éles fényképek.



A többi akvarellel kapcsolatban is így érzek, szívemnek kedves például a "Vízparti látkép" is, aminek egész más a hangulata, mint az előző képnek.


Minden szempontból más a kiszáradt, de még álló Rákóczi fát megmutató fekete-fehér rajz, ami engem
havas Szilveszter éjszakákra emlékeztet.

Ám nehogy azt higgyük, hogy Sorger Erzsébet csak balatoni képeket fest és csak vízfestékkel dolgozik. Úgy látom, különösen kedveli a pipacsokat is - több képet hozott róluk erre a kiállításra. Mennyi pipacs nyílt évekkel ezelőtt a magaspart alatt a naptól felforrósodott hegyoldalban! Jó volt újra látni őket, és felidézni a gyerekkori emlékeket.



Nem sorolom fel és elemzem a képeket - inkább meg kell nézni őket! A művész 33. kiállítása augusztus végéig tart nyitva (Balatonakarattya Iskola utca 7. H, K: 14-18, Sze, Cs, P: 10-14 óráig). A képeket meg is lehet vásárolni (kivéve azokat, amelyek már új gazdára találtak, valamint azt, amit a művész az árvízkárosultak javára bocsátott árverésre a kenesei lecsó fesztiválon).

Még egy pár szó a festőnőről: Egyetemi végzettségét tekintve informatikus. A képzőművészet gyerekkora óta foglalkoztatja, de csak a nyolcvanas évek végén kezdett intenzíven festeni. 1999-ben egy nagy müncheni kiállításon debütált, és azóta évente több kiállításon láthatók képei a városban. Nagy álma vált valóra idén májusban, amikor bemutatkozhatott a Müncheni Művész Szövetség éves kiállításán, ahol annak idején sok nagy magyar festő (Munkácsy, Benczúr, Szinyei, Lotz) képeit is láthatta a közönség, és most végre eljutott Akarattyára és nekünk is megmutathatja méltán népszerű képeit.