2016. augusztus 19., péntek

Mi fán terem ez a Kézműves Udvar?





Biztos sokan feltették ezt a kérdést, akik látták az átalakítást, majd a megnyitást a Rákóczi út és a Brassó utca sarkán. Én is bekukkantottam az első alkalommal, és később is láttam ott időnként embereket, de nem állt össze bennem a kép. Elmentem hát, hogy beszélgessek a tulajdonossal.
Tóth Tünde szívesen válaszolt a kérdéseimre, én pedig megosztom az érdeklődőkkel, amit megtudtam tőle.

Jól látom, hogy ez olyasmi, mint egy piac?
Valóban, egy kicsit vásártérnek is lehet tekinteni, de annál többről van szó. Annyiban piac, hogy termelők jönnek ide, hogy eladják a portékáikat, de sok más dolog is történik itt. Mesteremberek mutatják meg, ahogy dolgoznak. Sőt, ki is lehet próbálni dolgokat, a látogatók is részt vehetnek az alkotásban. Akár egyénileg, akár kisebb csoportokban jöhetnek (osztályok, egyesületek, munkahelyi közösségek). Tudunk csapatépítésben is segíteni.
Miért jöjjenek ide vásárolni az akarattyaiak?
A jó minőségű, finom, hazai árukért. Itt kiváló nyersanyagokból, tisztán, a közelben előállított élelmiszert találnak. Úgy látom, hogy egyre több a tudatos vásárló, aki örül annak, ha megbízható minőségű és egészséges dolgokat vehet.
Mit tudunk itt venni?

Eddig mézet, szörpöket, lekvárokat, sajtokat, kolbászokat és kürtős kalácsot hoztak a termelők, akikkel kapcsolatban vagyok.
Jár hozzánk kovács és ékszerkészítő is, akik megmutatják, hogyan készítik a szép termékeiket, és rendelni is lehet tőlük.
Mikor találjuk itt a termelőket?
Azt tervezem, hogy heti egy alkalommal jönnek majd, de ehhez több vevőre, nagyobb forgalomra van szükség. Most havonta egyszer tudnak jönni az árusok.
Múltkor összefutottam az interneten egy kecskesajtossal, akitől szívesen vásároltam volna, de az én rendelésem kevés ahhoz, hogy eljöjjön ide. Azt mondta, hogy szervezkedjünk össze, rendeljünk többen egyszerre, és akkor el tudja hozni. Arra gondoltam, hogy a Kézműves Udvar ebben tudna segíteni. Jól gondolom?
Igen, tavasztól lesz itt egy gyűjtőpont. Azok az ötven kilométeren belüli termelők, akiknek van akarattyai, illetve Akarattyán megforduló megrendelőjük, itt adhatják le hetente a megrendelt termékeket, és a vevők nálunk vehetik át. Ezzel az egyedi szállítás és a futárra várás se lesz probléma, mindenkinek segítünk vele.
Az előbb említette, hogy a mesterek be is mutatják itt, ahogy dolgoznak. Hogy van ez, mikor lehet ilyet látni?
Legközelebb az augusztus 5-7-ei hétvégén lesznek itt a kézművesek, akiket meg lehet nézni munka közben, sőt be is lehet kapcsolódni az alkotásba.  (Ez már múlt a lap megjelenése idején. A szerk.)
Augusztus 20-án jön egy sajtkészítő, aki egész napos program keretében mutatja be a sajtkészítés fortélyait 10-12 főnyi résztvevőnek, akik aktívan bekapcsolódhatnak majd a munkába. Erre a programra még lehet jelentkezni a 20-433-1008-as telefonszámon!
Ha iskolai osztályok erre kirándulnak, betervezhetnek itt egy pár órás programot. Előzetes egyeztetés után készen állunk, hogy többféle kézműves és készségfejlesztő tevékenységgel ismerkedhessenek meg nálunk, és tartalmasan szórakozva érezzék jól magukat, gyerekek és felnőtte.
Ezeket a foglalkozásokat ki vezeti, hogy folynak?
Horváthné Éva (Évi néni) tizenöt éves játszóházi és táboros tapasztalattal rendelkezik, ő vezeti ezeket a népi iparművészetet és játékokat megismertető foglalkozásokat. Nagyon szeretik a gyerekek. Akik belekóstolnak, újra jönnek, mert itt jól érzik magukat, élvezetes játék közben alkotnak, tanulnak. Különböző anyagokat használnak (például csuhét, szalmát, papírt, gipszet, gyurmát), ezekből lesz játék, báb, sárkány, virág, sok más érdekes dolog. Minden gyerekkel nagyon jól tud együtt dolgozni, mindenki úgy megy el, hogy alkotott valamit, visz haza valamit.
Nem csak alkotás van, játszani is lehet. Van sakk, pingpong, készségfejlesztő kártyajáték. Évi néni jó játszótársa a gyerekeknek, a „vad” gyerekek megszelídülnek, a zárkózottak feloldódnak a vele való játék közben.
Figyel arra, hogy a csoportokban minden gyerekkel egyénileg foglalkozzon, senki sem kallódik el, mindenki benne van a történések közepében.
A beszélgetés elején említette a munkahelyi csoportokat. Nekik mit tudnak nyújtani?
Csapatépítésre kiválóan alkalmasak azok a kézművesek által vezetett foglalkozások, ahol a résztvevők együtt hoznak létre termékeket. Lehet az sajt vagy fazekas munka, esetleg valamilyen kovácsolt tárgy, és sok minden más is.
Milyen tervei vannak, mi változik majd itt?
Az egyik legfontosabb tervemet már mondtam. Heti rendszerességgel szeretnék találkozási lehetőséget nyújtani a termelőknek és a vevőknek, akár „piac” formájában, akár gyűjtőpontként, ahol átvehetik a megrendelt árut a fogyasztók.
Jelenleg az alapok lerakásáig jutottam, a 2016-os év a tapasztalatszerzés ideje. Az igények feltérképezése és a népszerűsítés a jelenlegi legfontosabb feladatok az Udvar életében.
Reményeim szerint 2017-ben már szépen kibontakozik a megvalósult álom, ami elindított ezen az úton. Addig is nyomon követhetőek vagyunk a Balaton Kapuja Kézműves Udvar Facebook oldalon.

Aki szívesen bekapcsolódna valamilyen formában, ötlete elképzelése van, nyugodtan keressen.
Szeretnék a kertben felállítani egy jurtát, ami jó helyszín lenne egyes foglalkozásokhoz, de még nincs jurtám…
Esetleg… valakinek van egy „felesleges” jurtája, és szívesen adja? :-) 
Mennyire idényjellegű ez a Kézműves Udvar? Kikre számít elsősorban, a nyaralókra vagy az itt élőkre?
Az év minden hónapján lesz nálunk esemény, program.
Egyformán számítok a nyaralókra és az itt élőkre, az átutazókra és az Akarattyát imádókra.
Azt szeretném, ha az akarattyaiak szívesen jönnének hozzánk, ez is egy lenne a közösségi terek közül a faluban. Szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni a helyi egyesületekkel, klubokkal is, hogy az összefogás az összetartozás érzése erősödhessen!
Kreatív, felszabadító, a jó érzéseket előcsalogató időtöltések helyszíne lehet a Balaton Kapuja Kézműves Udvar ahová várunk Mindenkit szeretettel!  
Köszönöm az érdeklődést, és Fodor Ákos soraival szeretnék elköszönni az olvasóktól!
Fodor Ákos: Lehet
LEHET,
hogy ez a legtisztább, leghitelesebb minden szó közül, amit csak ismerek.
A tétovaság, a megengedés és a remény közös szava.
"Lehet": a teremtmény szava; a teremtő "LEGYEN" után a Második talán.